A márciusi jó idő a honismereti szakkör tagjait is kicsalogatta, akik már alig várták, hogy biciklire pattanva elinduljanak felfedezni Baromlak nevezetességeit. Körbejárva a templom környékét és a falu egyéb érdekességeit végezetül jót játszottak a falu játszóterén is.
Bicajtúra Baromlakra
Kisvárad - regionális nevelés
A 3. évfolyam tanulói a regionális nevelés keretén belül Kisváradon (Nitriansky Hrádok) jártak.
A település parkjában megtekintették a kőkorszakból származó kisváradi Vénusz szobrocska nagyított
másolatát. A Zámeček elnevezésű, kb. 5400 éves földvárhoz is kigyalogoltak. Kellemes perceket
töltöttek a Mederčina nevű tónál. E napsütéses délelőtt mindannyiuk számára emlékezetes marad.
Szép Magyar Beszéd - iskolai forduló
2017.január 11-én az iskolánk 6-9. évfolyamaiból heten felettébb odafigyeltek a felolvasás, a szövegfogalmazás és -előadás minőségére, ugyanis a Szép Magyar Beszéd verseny iskolai fordulójára került sor. A járási fordulóra a két kilencedikes tanuló, Horváth Melánia és Bajkai Barbara jutott tovább.
Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny - járási és kerületi forduló
Az állandóan zajló események forgatagában sor került a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny járási fordulójára és országos elődöntőjére is.
A járási forduló március 23-án zajlott az érsekújvári Csemadok székházban.
Diákjaink a következő eredménnyel végeztek:
Bajkai Ádám, Bajkai Barbara - bronz sáv
Halász Mátyás, Halász Dóra, Horváth Melánia - ezüst sáv
Németh Marianna, Halász Sámuel - arany sáv
Az országos elődöntőn 2017. március 29-én a lévai, a komáromi és az érsekújvári járás tanulói versenyeztek Léván a Junior Központban.
A rengeteg versenyző közt iskolánk képviselői is megállták helyüket: Halász Sámuel bronz sávos minősítést szerzett, Németh Marianna pedig aranysávos lett, így neki a rimaszombati országos döntőn is szurkolhatunk majd április végén.
Családi kirándulás
Vulkánkitörés az ötödikben
Móka, kacagás, avagy játékos tanulás az ovisokkal a suliban
Március 28-án ismét iskolánkba látogattak az ovisok, hogy egy kis ízelítőt kapjanak az iskolás élet mindennapjaiból.
Az elsős osztályban az ovisok üdvözlése után egy mókás játékkal kezdődött az óra, ami egyből jó hangulatot teremtett. A játékot követően csoportokat alkotva az elsősök megmutatták kis barátaiknak betűismereteiket, és szavakat alkottak a szótagokból. Az iskolások után az ovisoké lett a főszerep az interaktív táblánál formakeresésben, ahol ügyesen helytálltak. Ezután Pista bácsira és Maris nénire kellett figyelni, de vigyázni kellett, mert Pista bácsi ravasz ember, és az ő utasításait tilos végrehajtani, ellenben Maris néniét meg kell csinálni, mert ő csak jót akart. Az ő utasításainak szót fogadva indult a gyereksereg a folyosóra, ahol számoló dalocskával folytatódott az óra. Ritmusgyakorlatokban is remekül teljesített a gyereksereg. Ezután az ovisok útra keltek: a lányoknak a folyosón elrejtett virágokat, míg a fiúknak békákat kellett keresniük. Keresés után közösen számoltuk meg, miből mennyit találtak. A virágok neveit az ovisok magyarul, az elsősök már szlovákul mondták el. Utoljára egy szlovák dalocska, a Hlava, ramená... következett, amely egyre csak gyorsult és gyorsult, így utána jól esett a frissítő és a pihenés.
Kellemes, vidám hangulatban telt a közös munka.
Papírgyűjtés
Kedves diákok!
Az őszi papírgyűjtésre 2018. október 3-án és 4-én 14:30-tól 17:30-ig kerül sor. Ne feledjétek, idén nem egyéni verseny zajlik, hanem az osztályok versenyeznek. Hajrá! Köszönjük a segítséget!
Hejný-matek egy ködös, esős reggelen...
Kirándulás Saskő váránál
Ha szép idő, akkor túra. Ha túra, akkor Saskő vára.
Alsós tanulóink számára 2017. március 14-én mindez meg is valósult. Ladomérmindszent nevű községből indult a gyalogtúra az erdőn, hegyen keresztül Saskőváralja elnevezésű falucskába. A magas sziklákon épült várromhoz is könnyen felgyalogoltak a a kis túrázók. A kőfalakról szép kilátás nyílt a tájra. A garamszentkereszti városi parkban pedig a miniállatkert lakói és a játszótér tették élvezetessé a délutánt.
Bethlen-támogatás
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. értesíti a pályázókat, hogy az OTP Bank 2018. szeptember 17 - től megkezdi a „Szülőföldön magyarul“ nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz támogatás átutalását a jogosult pályázók számlájára - tudatta a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
https://ujszo.com/kozelet/hetfon-kezdik-meg-a-bethlen-tamogatasok-atutalasat
Pályaválasztási tanácsadás az esélyegyenlőség jegyében
Az Új Szó 2017. december 17-ei számában megjelent Száz Ildikó Pályaválasztási tanácsadás az esélyegyenlőség jegyében című cikke.
Polgári nevelés a tananyag helyszínén
Polgári nevelés óra – a tananyag helyszínén? Ez történt március 21-én, amikor a hatodikos tanulókkal az udvardi Községi Hivatalban vettünk részt a rendhagyó tanítási órán. A hivatal dísztermében meghallgattuk, hogyan működik a helyi önkormányzat, majd a tanulók kitöltötték feladatlapjaikat, és kérdéseket tettek fel a hivatal alkalmazottainak. A legérdekesebb az volt, amikor betekinthettünk a polgármester dolgozószobájába, az Udvard és Térsége Mikrorégió irodájába, valamint a többi osztály irodájába, ahol a lakosok intézik dolgaikat.
TaNéVnYiTó!
Kedves diákok! A 2018/2019-es tanév ünnepélyes megnyitójára 2018. szeptember 3-án, hétfőn 8:00-kor kerül sor a szabadtéri színpadnál. Gyülekező az iskolánál 7:45-kor, együtt vonulunk át a színpahoz. Mindenkit szeretettel várunk!
Rováspogácsa
A szorgos rovásíró kezek, hogy fokozzák a Mikulás-napi hangulatot és feldobják egy kicsit a szakkör hangulatát, nekiláttak pogácsatésztából rovásbetűket formázni.
Értesítünk minden kedves érdeklődőt, hogy 2017. április 3-án, hétfőn nyílt napot tartunk iskolánk alsó tagozatán.
Lányos délután a Béke moziban
2017. november 29-én iskola után a hetedikes lányok bebuszoztak Érsekújvárba, hogy egy kellemes hangulatú délutánt töltsenek együtt. Nagy kedvencek most a lányok körében az egyszarvúak és a pónik. Éppen ezért a moziban megnézték a My little pony – A film című előadást. A vetítés végén az idei első hó is meglepte őket. Reméljük, még sokszor lesz részük hasonló élményekben.
Pitagorasz matematikaverseny - 2017
2016. december 15-én zajlott iskolánkon a Pitagorasz matematikaverseny iskolai fordulója, amelyen a 3-8. évfolyam tanulói vettek részt, összesen harmincan.
Sikeres megoldók lettek:
3. évfolyam: Bajkai Ádám, Kovács Szabolcs
4. évfolyam: Halász Dóra
6. évfolyam: Halász Sámuel, Farkas Bence, Balogh Sebastián, Solár Alex
8. évfolyam: Horváth Melánia, Recska Laura, Bernáth Boglárka
A járási fordulóra bejutottak: Bajkai Ádám, Kovács Szabolcs, Halász Dóra, Halász Sámuel, Farkas Bence, Horváth Melánia és Recska Laura.
A járási fordulót az alsó tagozat részére 2017. március 14-én, a felső tagozat részére pedig 2017. március 15-én rendezték meg Érsekújvárban, amely a következő eredménnyel zárult:
Bajkai Ádám - 3. hely / 55 versenyző közül
Kovács Szabolcs - 8. hely / 55 versenyző közül
Halász Dóra - 9. hely / 52 versenyző közül
Halász Sámuel - 2. hely / 68 versenyző közül
Farkas Bence - 30. hely / 68 versenyző közül
Horváth Melánia - 3. hely / 57 versenyző közül
Recska Laura - 42. hely / 57 versenyző közül
A verseny országos fordulóján Halász Sámuel képviseli iskolánkat.
A tanulókat Mgr. Halász Anikó, Mgr. Halász Péter, Mgr. Földesi Edit és Mgr. Vadkerti Mária készítette fel.
A résztvevőknek ezúton is gratulálunk az eredményekhez! A felkészítő tanároknak köszönjük áldozatos munkájukat.
Decsi Zoltán
Taneszközök a 2018/2019-es évre
Egy esőcsepp utazása...
Honnan ered az eső, vagy miből hullik a hó? Miért párásodik be az ablak? Miért nem hagyja pihenni a Nap a vizet? A tenger vize felszáll a levegőbe? Lehet esőt csinálni egyzacskóban is?
Ilyen és hasonló kérdésekre kerestük a választ a harmadik osztályban, a víz körforgása nevű témakör keretén belül. Csoportokra osztva mindenki elkészítette a saját makettjét, melynek segítségével elő is adták, hogyan zajlik a víz körforgása a természetben.
https://majthenyi.edupage.org/album/?eqa=cGhvdG89YWxidW0mYWxicz1hbGJ1bQ%3D%3D
News archive