Iskolánk tanulói különleges élményben részesültek a „Dédszüleink udvarán” című projekt keretében, amelynek célja a nemzeti értékek és hagyományok megőrzése, valamint továbbadása a fiatalabb generációknak.
A program egy része a szalkai tájházban valósult meg, ahol diákjaink betekintést nyerhettek őseink mindennapi életébe, megismerkedhettek a régi mesterségekkel, a hagyományos konyhaművészettel és a népi kultúra gazdag világával, majd az iskolában folytatták a foglalkozásokat.
A diákok nem csak kézműves foglalkozásokon vettek részt és régi mesterségeket próbáltak ki, hanem népi játékokat játszottak, kulcsoskalácsot készítettek Heni konyhájában, meghallgatták a Kicsi Hang együttes zenés műsorát és digitális prezentációkat készítettek a CorelDRAW program segítségével, majd bemutatták az iskola közösségének.
A projekt hozzájárult a gyerekek kézügyességének, kreativitásának és szociális készségeinek fejlesztéséhez, miközben élményszerűen ismerkedtek meg a múlt értékeivel és a vidéki élet hagyományaival.
A diákok által készített alkotások, fotók és prezentációk nemcsak az élményeket örökítik meg, hanem inspirációul is szolgálnak a jövő generációi számára.