Újdonságok
Értesítés
Nagyböjti lelki nap
Nagyböjti délelőtt, avagy gondolatok egy „tékozló fiú“ esete körül. Rövid összefoglalóként ennyit is lehetne mondani arról a csütörtöki délelőttről, amikor a felső tagozatos tanulók némi lelki elmélyülést éltek meg a szentírási történetet követve.
Miután sor került a történet képes feldolgozására, a tanulók csoportokat alkottak, és saját ötleteiket követve feldolgozták a „tékozló fiú“ egy-egy részeseményét. Voltak, akik arról gondolkodtak, milyen lehet elhagyni az otthon biztonságát, milyen az elszegényedés állapota, mit jelent igazán magunkba szállni, szívből bocsánatot kérni, hazamenni, szembenézni szerettükkel, megtapasztalni a feltétlen szeretetet.
Az ember szeretett és szeretni vágyó lény. Jó volt látni tanulóinkon, hogy mindezt, és saját magukat komolyan vették, és egy pici lelki feltöltődéssel indultak tovább a húsvéti ünnepek megélése felé.8
Nyári tábor - 5. nap
Új fényképek a Nyári tábor - 5. nap albumban
6
Nyári tábor - 4. nap
Új fényképek a Nyári tábor - 4. nap albumban
27
Nyári tábor - 3. nap
Új fényképek a Nyári tábor - 3. nap albumban
3
Nyári tábor - 2. nap
Új fényképek a Nyári tábor - 2. nap albumban
9
Anyák napi műsor
Új fényképek a Anyák napi műsor albumban
54
A magyar költészet napja
Új fényképek a A magyar költészet napja albumban
52
Alsósok Oroszkán, Bényben
Új fényképek a Alsósok Oroszkán, Bényben albumban
7Az alsó tagozatos tanulók március 12-én tanulmányi úton jártak az oroszkai Military
Historical Museumban. Zsákovics László tulajdonos különleges gyűjteményét mutatta be a
diákoknak. Kézifegyverekkel, ágyúkkal, hadigépjárművekkel, páncélosokkal,
repülőgéproncsokkal és más katonai használati tárgyakkal ismerkedtek meg a gyerekek.
Zsákovics úr az augusztus 11-én megrendezendő hadi bemutatóra is szeretettel várja a
gyerekeket.
A délután folyamán a bényi kéttornyú katolikus templomot és a mellette álló különleges
körtemplomot csodálták meg. A tanulók a község peremén található kálvárián a falu híres
forrásvizét kóstolták meg.Az alsó tagozatos tanulók március 12-én tanulmányi úton jártak az oroszkai MilitaryHistorical Museumban. Zsákovics László tulajdonos különleges gyűjteményét mutatta be adiákoknak. Kézifegyverekkel, ágyúkkal, hadigépjárművekkel, páncélosokkal,repülőgéproncsokkal és más katonai használati tárgyakkal ismerkedtek meg a gyerekek.Zsákovics úr az augusztus 11-én megrendezendő hadi bemutatóra is szeretettel várja agyerekeket.A délután folyamán a bényi kéttornyú katolikus templomot és a mellette álló különlegeskörtemplomot csodálták meg. A tanulók a község peremén található kálvárián a falu híresforrásvizét kóstolták meg.
Galériában
Az érsekújvári Zmeták Ernő Galéria meghívott minket, hogy tekintsük meg a kiállításait és alkossunk velük együtt. Három csoportunkból már kettő eleget is tett a meghívásnak. November 12-én délelőtt a 7.a és 7.b osztály tanulói egy rövid séta után máris a kiállítás képei és szobrai között találták magukat, ahol Decsi Kati vezetésével sok érdekességet láttak és tudtak meg. A földszinten lévő vasszobrok aktuális társadalmi problémákra világítottak rá. Az első szinten a galéria névadójának gyűjteményét tekinthettük meg. Az érsekújvári születésű Kassák Lajos festményeit is láttuk. A galéria minden részét bejártuk, de legjobban a felső szinten található alkotóműhely érdekelte a tanulóinkat, ahol saját kreativitásukat mutathatták be. Izgalmas feladatnak bizonyult, hogy a délutáni napközis csoportnak készíthették elő az alapot, mely geometriai formák megrajzolásából, kiszínezéséből, végül tussal való lefestéséből állt. A papírlapoktól felkelve Kati fotózásra hívott minket, melynek eredményét – a gyerekek nagy örömére - rögtön kézbe is kapták. Délután a napközis csoport követett minket.
Miután végigjártuk a kiállítás különböző állomásait, máris az alkotóműhelyben találtuk magunkat s a gyerekek nekieshettek a már gondosan előkészített, bár még befejezésre váró műveknek. A kiállítás hangulatától átszellemülve szabadjára engedhették fantáziájukat, s teret adhattak kreativitásuknak. Többek között különböző geometriai alakzatok térbeli ábrázolására is sor került, ám a legnagyobb sikere a karcképeknek volt, melyeket csapatmunka keretén belül készítettek el. A fényképezkedés természetesen ez esetben sem maradhatott el. A tartalmas délutánt követően, fotósorozattal a kezünkben, kellemesen elfáradva tértünk haza. Ezúton is köszönjük az élményt!
Zúg a március
Tavaszváró ünnepi versmondás a szélfútta kálvárián
Szülők, tanárok és iskolabarátok bálja
Adventi gyertyagyújtás
Ismét mögöttünk egy év, és mi az iskolánkban is egy új egyházi évet kezdhettünk az adventi gyertya első lángjának a meggyújtásával. Az elhangzott idézet talán a legpontosabban foglalja össze az adventi készülődés, várakozás lényegét: „Mielőtt meggyújtanád az első adventi gyertyát, ragyogtasd föl szívedben a várakozás alázatát, s Jel leszel, a Megváltó várásának a Jele.“ Ezzel a mély gondolattal kívánunk mindenki számára kegyelemben gazdag, Urunk érkezését váró időszakot!
Vámbéry Ármin Földrajzverseny
A Vámbéry Ármin Földrajzverseny, levelezős része véget ért. Az idei versenyidőszak kisebb változásokat tartalmazott. Csökkentett számú fordulóval, viszont növelt számú kérdéssorral találkozhattak a versenyzők. Hosszú idő után a versenybe nevezett csapatok száma meghaladta a húszat, ami azt bizonyítja, hogy igény van az ilyenfajta tanulmányi versenyekre, hogy tudásszomj, a felfedezés izgalma vezérli a mai fiatalokat, csakúgy, mint magát Vámbéry Ármint is vezérelte.
Iskolánkat Borka Benjamin, Kukan Klaudia és Végh Tímea képviselte.
Köszönjük a szorgalmat, az odaadó munkát és felkészülést.
Kidobó bajnokság
A Majthényi-hét keretén belül a kulturális programok mellett figyelmet szenteltünk a mozgásnak is. A hétfői napon került sor a kidobó versenyre, melyen a felső tagozat osztályai vettek részt. 8 fős csapatok mérhették össze erejüket és ügyességüket. A mérkőzések között a csapatok latolgatták a nyerési esélyeiket, taktikát egyeztettek, biztatták egymást, majd szurkoltak is egymásnak. A döntőben a 7.a és a 8. osztály csapott össze, melyből az ifjabbak kerültek ki győztesen. Az oklevél és a vándorkupa mellé ajándékul kapták, hogy a tanáraikból verbuválódott csapat ellen is kiállhattak.
Bízunk benne, hogy sikereiket tovább gyarapítják, és a sport mellett a tanulásba is ekkora energiát fektetnek.
Kortárs művészet
A 9. évfolyam diákjaival az érsekújvári Regionális Művelődési Központba látogattunk egy hideg januári napon. A kiállítóteremben Jana Bialová képzőművész alkotásait tekintettük meg. Buda Ildikó fogadott bennünket a kiállításon, akinek vezetésével közösen értelmeztük a festményeket. Diákjaink elmondták, hogy milyen érzéseket váltanak ki belőlük a képek, és mit gondolnak az alkotójukról a képei alapján. Az érdekes hangulatú, élénk színekben pompázó képek megihlették diákjainkat is, akik papírt ragadtak, és saját fantáziaképeket rajzoltak.
Síel a suli

Iskolánk ebben a tanévben nem szervezett hagyományos sítúrát. Ehelyett két egy napos síkiránduláson vettek részt diákjaink. Mindkét alkalommal a közeli Drozdovo sípályáin élvezhettük a téli környezetet. Kiváló pálya azok számára, akik még bizonytalanul állnak a sílécen, de azoknak is, akik a szezon elején, januárban már bemelegítettek velünk ugyanitt, vagy velünk búcsúztatták most a telet.
Diákjaink így nyilatkoztak a márciusi tavaszi sízés után:
„Nagyon jó volt. Örülök neki, hogy újra síelhettem, hogy Bernivel kerülgethetjük a fákat, plusz Flórával nagyon magasról lecsúszhattunk.” Németh Marianna
„A síelés nagyon jó volt, a társaság is nagyon jó volt, és a tanárok is. Örültem annak, hogy tudtam segíteni azoknak, akiknek még nem annyira ment a síelés. Nagyon jól éreztem magam, és szerintem a többiek is.” Villár Laura
„Amiatt tetszett, hogy meleg idő volt, bár elég kásás volt a hó. Ehhez képest elég jól lehetett rajta síelni. Nagyon kevesen voltak rajtunk kívül a pályán, szinte miénk volt az egész. Úgy indultunk haza, hogy mindenki rettentően fáradt volt, de ennek ellenére a buszban is nagyon jó hangulat volt haza fele. Egy dolog nem tetszett: drága volt a büfé.” Halász Samu
Az állatasszisztált foglalkozásokról
A kutya és az ember különleges kapcsolata legendássá vált. Felgyorsult világunk rombolóan hat társas kapcsolatainkra, s talán éppen ezért van nagyobb szükségünk a kutyák feltétel nélküli elfogadására, hűségére és szeretetére.
A segítő területek egy relatíve új, de a nemzetközi tudományban már elfogadott területe az állatok segítségét felhasználó embereket segítő foglalkozás. Az állatasszisztált terápia bevezetőjének Boris M. Levinson (1962) pszichiátert tekintjük, aki először írta le és vizsgálta az állatok jótékony terápiás hatását. Levinson az állatokat a páciensekkel való kapcsolat kiépítésében használta, kezdetben érzelmileg zavart és árva gyerekek kezelésének kapcsán. Ezt követően szakmai körökben is elkezdték vizsgálni az ember-állat kapcsolatot, és mára már sok helyen próbálják kiaknázni az állatok gyógyító vagy segítő hatását.
Számos tanulmány bizonyította, hogy problémás gyerekekkel is nagyon jól lehet dolgozni az állatok bevonásával. Az osztályterembe bevitt állatok serkentik a tanulási folyamatokat, jó hatással vannak az osztályban uralkodó hangulatra. A légkör nyugodtabb, az egyébként viselkedési problémákkal küzdő gyerekek magatartása is mérséklődik az állatokkal való bánás hatására. Az állatok érintése, a simogatás önmagában nyugtató hatású, oldja a stressz által keltett feszültséget. Az állatok kiszámítható és feltétel nélküli szeretete pozitív érzéseket aktivál a gyerekekben, csökkenti a csoportban előforduló agressziót. A hátrányos családi környezetből kikerülő gyerekek megtanulják a gyöngédséget, törődést, melyet először az állat felé mutatnak, de ez az attitűd később kihat az interperszonális kapcsolataikra is. Az állat hagyja magát szeretni és viszont is szeret.
Összességében elmondható, hogy az állatok támogató hatására olyan dolgokra is képessé válunk, amik korábban elképzelhetetlenek voltak. Az ilyen kihívások leküzdése sikerélményt jelent, ez pedig táplálja az önértékelésünket, önbecsülésünket.
(források
szöveg: http://ap.elte.hu/wp-content/uploads/2015/07/APA_2013_3_BABOS.pdf , https://www.kutyasterapia.com/llatterpia , http://tantrend.hu/hir/egy-jol-kepzett-terapias-kutya-bevonasaval-novelheto-gyermek-motivacioja-interju-tottosine-toro
fényképek: internet)
Pislákoló mécses
A Gábriel Polgári Társulás nem titkolt célja az emberi értékek, kiemelten a keresztény értékek hangsúlyozása, terjesztése. A Pislákoló Mécses vers- és prózamondó verseny is a keresztény íróink lélekemelő gondolatait van hivatva terjeszteni. S talán több is zajlik az egész napos rendezvény során, hiszen a gyermekek szavalatai, a vendégelőadók értékes előadása ünneppé varázsolják a rendezvényt. Így történt ez az idei alkalommal is, hiszen az igazán művészi szinten előadott szavalatokat követően Zsapka Attila, Vadkerti Imre és Sipos Dávid műsora varázsolt el minket. Iskolánk tanulói sem szégyenkezhetnek művészi előadó-tehetségüket illetően, hiszen színvonalas szavalatot hallhatott a zsűri Kukan Antónia, Végh Tímea és Kukan Klaudia személyében.
Síelés - videó
News archive