• Üdvözöljük iskolánk honlapján!

    Iskolánk az EduPage iskolai információs rendszert használja. Jelentkezzen be az Ön fiókjával és ellenőrizze le osztályzatait, órarendet, helyettesítést, az átvett tananyagot és a házi feladatot a következő napra!

Újdonságok

          • Talajból a tányérra, avagy a gyerekek és a hagyma

          • A 2. A és a 3.B osztályok kertészkednek

            Még márciusban elduggatuk a hagymát. Folyamatosan gondoztuk, figyeltük, hogyan növekedik, fejlődik. A szorgalmas munkának meg lett az eredménye, mert a termésünk szép nagyra nőtt. Végül egy közös tízórai keretén belül el is fogyasztottuk az egészséges bio zöldséget finom vajas kenyérrel.

            Örülünk, hogy a munkánknak ízletes eredménye lett.

          • A költő hozzánk szól

          • A kassai Thália Színház színészei által szóllaltak meg Ady Endre versei. A három nagy szerelem: Párizs, Léda, Csinszka köré csoportosuló szövegeket érthető, tiszta magyar nyelven, zengő hangon adták közre a művészek. Köszönjük az előadást!

          • A magyar költészet napja

          • Múlt héten olvashatták, hogy április 11-én a Magyar költészet napját ünnepeltük. Az egész hetes
            csengetések és a versposztolás mellett a csütörtöki napon nagyobb figyelmet szenteltünk a magyar
            költők műveinek.
            Napindítóként a felső tagozat osztálytermeit önszorgalomból bejárta pár diáklány a 9.a -ból, hogy
            kedvelt verseiket felolvassák a hallgatóságnak. Elhangzott Petőfi, Ady, Radnóti, de az e napon
            született József Attila szerzeménye is.
            A második órán az osztályok kézbekaptak egy-egy borítékot, melyben 3 feladat volt. A csoportalkotás
            után bele is vágtak a munkába, melyre 45 percet kaptak. Az első csapatnak illusztrációt kellett
            készítenie egy megadott versszakhoz, a másodiknak egy vers mintájára kellett rímelő sorokat
            alkotniuk. Az utolsó felállásnak pedig egy létező vers összekevert szavait kellett sorrendbe rendezni.
            A következő órán a tanulók bemutatták egymásnak munkáikat, melyeket olykor nevetések, máskor
            megdöbbent arcok kísértek a lenyűgöző rímpároktól, de minden esetben elismerő taps zárta.
            Kívánjuk diákjainknak, hogy az irodalomórákon és a költészet napján kívül is olvassanak. Verseket.
            Magyar verseket.Múlt héten olvashatták, hogy április 11-én a Magyar költészet napját ünnepeltük. Az egész hetescsengetések és a versposztolás mellett a csütörtöki napon nagyobb figyelmet szenteltünk a magyarköltők műveinek.Napindítóként a felső tagozat osztálytermeit önszorgalomból bejárta pár diáklány a 9.a -ból, hogykedvelt verseiket felolvassák a hallgatóságnak. Elhangzott Petőfi, Ady, Radnóti, de az e naponszületett József Attila szerzeménye is.A második órán az osztályok kézbekaptak egy-egy borítékot, melyben 3 feladat volt. A csoportalkotásután bele is vágtak a munkába, melyre 45 percet kaptak. Az első csapatnak illusztrációt kellettkészítenie egy megadott versszakhoz, a másodiknak egy vers mintájára kellett rímelő sorokatalkotniuk. Az utolsó felállásnak pedig egy létező vers összekevert szavait kellett sorrendbe rendezni.A következő órán a tanulók bemutatták egymásnak munkáikat, melyeket olykor nevetések, máskormegdöbbent arcok kísértek a lenyűgöző rímpároktól, de minden esetben elismerő taps zárta.Kívánjuk diákjainknak, hogy az irodalomórákon és a költészet napján kívül is olvassanak. Verseket.Magyar verseket.

          • Nagyböjti lelki nap

          • Nagyböjti délelőtt, avagy gondolatok egy „tékozló fiú“ esete körül. Rövid összefoglalóként ennyit is lehetne mondani arról a csütörtöki délelőttről, amikor a felső tagozatos tanulók némi lelki elmélyülést éltek meg a szentírási történetet követve.

            Miután sor került a történet képes feldolgozására, a tanulók csoportokat alkottak, és saját ötleteiket követve feldolgozták a „tékozló fiú“ egy-egy részeseményét. Voltak, akik arról gondolkodtak, milyen lehet elhagyni az otthon biztonságát, milyen az elszegényedés állapota, mit jelent igazán magunkba szállni, szívből bocsánatot kérni, hazamenni, szembenézni szerettükkel, megtapasztalni a feltétlen szeretetet.
            Az ember szeretett és szeretni vágyó lény. Jó volt látni tanulóinkon, hogy mindezt, és saját magukat komolyan vették, és egy pici lelki feltöltődéssel indultak tovább a húsvéti ünnepek megélése felé. 

          • Alsósok Oroszkán, Bényben

          • Új fényképek a Alsósok Oroszkán, Bényben albumban

            Az alsó tagozatos tanulók március 12-én tanulmányi úton jártak az oroszkai Military
            Historical Museumban. Zsákovics László tulajdonos különleges gyűjteményét mutatta be a
            diákoknak. Kézifegyverekkel, ágyúkkal, hadigépjárművekkel, páncélosokkal,
            repülőgéproncsokkal és más katonai használati tárgyakkal ismerkedtek meg a gyerekek.
            Zsákovics úr az augusztus 11-én megrendezendő hadi bemutatóra is szeretettel várja a
            gyerekeket.
            A délután folyamán a bényi kéttornyú katolikus templomot és a mellette álló különleges
            körtemplomot csodálták meg. A tanulók a község peremén található kálvárián a falu híres
            forrásvizét kóstolták meg.Az alsó tagozatos tanulók március 12-én tanulmányi úton jártak az oroszkai MilitaryHistorical Museumban. Zsákovics László tulajdonos különleges gyűjteményét mutatta be adiákoknak. Kézifegyverekkel, ágyúkkal, hadigépjárművekkel, páncélosokkal,repülőgéproncsokkal és más katonai használati tárgyakkal ismerkedtek meg a gyerekek.Zsákovics úr az augusztus 11-én megrendezendő hadi bemutatóra is szeretettel várja agyerekeket.A délután folyamán a bényi kéttornyú katolikus templomot és a mellette álló különlegeskörtemplomot csodálták meg. A tanulók a község peremén található kálvárián a falu híresforrásvizét kóstolták meg.

          • Galériában

          • Az érsekújvári Zmeták Ernő Galéria meghívott minket, hogy tekintsük meg a kiállításait és alkossunk velük együtt. Három csoportunkból már kettő eleget is tett a meghívásnak. November 12-én délelőtt a 7.a és 7.b osztály tanulói egy rövid séta után máris a kiállítás képei és szobrai között találták magukat, ahol Decsi Kati vezetésével sok érdekességet láttak és tudtak meg. A földszinten lévő vasszobrok aktuális társadalmi problémákra világítottak rá. Az első szinten a galéria névadójának gyűjteményét tekinthettük meg. Az érsekújvári születésű Kassák Lajos festményeit is láttuk. A galéria minden részét bejártuk, de legjobban a felső szinten található alkotóműhely érdekelte a tanulóinkat, ahol saját kreativitásukat mutathatták be. Izgalmas feladatnak bizonyult, hogy a délutáni napközis csoportnak készíthették elő az alapot, mely geometriai formák megrajzolásából, kiszínezéséből, végül tussal való lefestéséből állt. A papírlapoktól felkelve Kati fotózásra hívott minket, melynek eredményét – a gyerekek nagy örömére - rögtön kézbe is kapták. Délután a napközis csoport követett minket.

            Miután  végigjártuk a kiállítás különböző állomásait, máris az alkotóműhelyben találtuk magunkat s a gyerekek nekieshettek a már gondosan előkészített, bár még befejezésre váró műveknek. A kiállítás hangulatától átszellemülve szabadjára engedhették fantáziájukat, s teret adhattak kreativitásuknak. Többek között különböző geometriai alakzatok térbeli ábrázolására is sor került, ám a legnagyobb sikere a karcképeknek volt, melyeket csapatmunka keretén belül készítettek el. A fényképezkedés természetesen ez esetben sem maradhatott el.  A tartalmas délutánt követően, fotósorozattal a kezünkben, kellemesen elfáradva tértünk haza.  Ezúton is köszönjük az élményt! 

          • Adventi gyertyagyújtás

          •  

            Ismét mögöttünk egy év, és mi az iskolánkban is egy új egyházi évet kezdhettünk az adventi gyertya első lángjának a meggyújtásával. Az elhangzott idézet talán a legpontosabban foglalja össze az adventi készülődés, várakozás lényegét: „Mielőtt meggyújtanád az első adventi gyertyát, ragyogtasd föl szívedben a várakozás alázatát, s Jel leszel, a Megváltó várásának a Jele.“ Ezzel a mély gondolattal kívánunk mindenki számára kegyelemben gazdag, Urunk érkezését váró időszakot!

          • Vámbéry Ármin Földrajzverseny

          • A Vámbéry Ármin Földrajzverseny, levelezős része véget ért. Az idei versenyidőszak kisebb változásokat tartalmazott. Csökkentett számú fordulóval, viszont növelt számú kérdéssorral találkozhattak a versenyzők. Hosszú idő után a versenybe nevezett csapatok száma meghaladta a húszat, ami azt bizonyítja, hogy igény van az ilyenfajta tanulmányi versenyekre, hogy tudásszomj, a felfedezés izgalma vezérli a mai fiatalokat, csakúgy, mint magát Vámbéry Ármint is vezérelte.

            Iskolánkat Borka Benjamin, Kukan Klaudia és Végh Tímea képviselte.

            Köszönjük a szorgalmat, az odaadó munkát és felkészülést.

          • Kidobó bajnokság

          • A Majthényi-hét keretén belül a kulturális programok mellett figyelmet szenteltünk a mozgásnak is. A hétfői napon került sor a kidobó versenyre, melyen a felső tagozat osztályai vettek részt.  8 fős csapatok mérhették össze erejüket és ügyességüket.  A mérkőzések között a csapatok latolgatták a nyerési esélyeiket, taktikát egyeztettek, biztatták egymást, majd szurkoltak is egymásnak. A döntőben a 7.a és a 8. osztály csapott össze, melyből az ifjabbak kerültek ki győztesen. Az oklevél és a vándorkupa mellé ajándékul kapták, hogy a tanáraikból verbuválódott csapat ellen is kiállhattak.

            Bízunk benne, hogy sikereiket tovább gyarapítják, és a sport mellett a tanulásba is ekkora energiát fektetnek.

          • Kortárs művészet

          • A 9. évfolyam diákjaival az érsekújvári Regionális Művelődési Központba látogattunk egy hideg januári napon. A kiállítóteremben Jana Bialová képzőművész alkotásait tekintettük meg. Buda Ildikó fogadott bennünket a kiállításon, akinek vezetésével közösen értelmeztük a festményeket. Diákjaink elmondták, hogy milyen érzéseket váltanak ki belőlük a képek, és mit gondolnak az alkotójukról a képei alapján. Az érdekes hangulatú, élénk színekben pompázó képek megihlették diákjainkat is, akik papírt ragadtak, és saját fantáziaképeket rajzoltak.

          • Síel a suli

          • Iskolánk ebben a tanévben nem szervezett hagyományos sítúrát. Ehelyett két egy napos síkiránduláson vettek részt diákjaink. Mindkét alkalommal a közeli Drozdovo sípályáin élvezhettük a téli környezetet. Kiváló pálya azok számára, akik még bizonytalanul állnak a sílécen, de azoknak is, akik a szezon elején, januárban már bemelegítettek velünk ugyanitt, vagy velünk búcsúztatták most a telet.

            Diákjaink így nyilatkoztak a márciusi tavaszi sízés után:

            „Nagyon jó volt. Örülök neki, hogy újra síelhettem, hogy Bernivel kerülgethetjük a fákat, plusz Flórával nagyon magasról lecsúszhattunk.” Németh Marianna

             

            „A síelés nagyon jó volt, a társaság is nagyon jó volt, és a tanárok is. Örültem annak, hogy tudtam segíteni azoknak, akiknek még nem annyira ment a síelés. Nagyon jól éreztem magam, és szerintem a többiek is.” Villár Laura

             

            „Amiatt tetszett, hogy meleg idő volt, bár elég kásás volt a hó. Ehhez képest elég jól lehetett rajta síelni. Nagyon kevesen voltak rajtunk kívül a pályán, szinte miénk volt az egész. Úgy indultunk haza, hogy mindenki rettentően fáradt volt, de ennek ellenére a buszban is nagyon jó hangulat volt haza fele. Egy dolog nem tetszett: drága volt a büfé.” Halász Samu

             

    • Kapcsolatok

      • Základná škola Adolfa Majthényiho s vyučovacím jazykom maďarským - Majthényi Adolf Alapiskola
      • 035/6484751
        +421903735381
      • Hlavné námestie 13

        94131 Dvory nad Žitavou
        Slovakia
      • 37860836
      • 2021603892
      • @majthenyiiskola
      • @majthenyiiskola
    • Bejelentkezés