
Újdonságok
Beíratási program 2023
Hőseinkre emlékeztünk
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Iskolánk tanulói január 12-én kisétáltak az udvardi Hősök Emlékművéhez, ahol Dudok Dávid történelem szakos tanító bácsival a 80 évvel ezelőtti doni katasztrófa áldozatairól emlékeztek meg. A háborús emlékmű előtt meggyújtották az emlékezés gyertyáit.
Bethlen-pályázat
Ikolánk sikeres pályázója volt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Nemzeti Újrakezdés Program oktatási célú tevékenységei támogatásának. A támogatás összegéből intézményünk két darab notebookot vásárolt. A notebookon megvásárlásával fejlesztjük a diákok számítástechnikai kompetenciájának. Ezen felül eszközbiztosítás a hátrányos helyzetű diákok számára online oktatás során ugyanis haza adjuk olyan többgyermekes családnak, melynek van internethozzáférése, de anyagi keretük miatt nem tudják bebiztosítani a szükséges technológiát.
1
Berényi Dávid a Madách Színház színművésze járt nálunk
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy január 10-én ellátogatott iskolánkba Berényi Dávid, a Madách Színház színművésze. Szavalóink előadhatták választott műveiket, illetve szakmai tanácsot kérhettek tőle. Köszönjük ezt a közösen eltöltött tartalmas és tanulságos pár órát.
3
Berényi Dáviddal találkoztunk
Hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy január 10-én ellátogatott iskolánkba Berényi Dávid, a Madách Színház színművésze. Szavalóink előadhatták választott műveiket, illetve szakmai tanácsot kérhettek tőle. Köszönjük ezt a közösen eltöltött tartalmas és tanulságos pár órát.
Adventi megújulás
„Nagy Jel tűnt fel életünkben, kezdettől kísér.
Tegnap, ma és mindörökké szívünkbe visszatér!
Sötét éjben Ő vezet, ránk ragyog a Fény.
Nélküle élnünk nem lehet, mert Ő a Remény!“
Az adventi lelkinapunk központi elmélkedését az angyali üdvözlet szentírási idézete képezte. Felsős diákjaink a lelki ráhangolódást követően osztályonként foglalkoztak Szűz Mária és az angyal találkozásával, és számukra is fontos lelki üzenetével. Megfogalmazták az osztályuk hangsúlyos mondanivalóját, amit mindenkivel meg is osztottak. Az angyali üdvözletet Mária anyanyelvén is meghallgatták a tanulók, pici ízelítőt kaphattak ezzel a héber nyelv hangzásából. Közös énekünk az Úrjövetre hangolt minden résztvevőt.
Újra hív! Fényében együtt járni,
keresztje köré állni, egy szívvel énekelni:
Jöjj! Emmánuel, Emmánuel, Emmánuel!
Jöjj! Emmánuel, Emmánuel!
Rendhagyó történelem óra a Terror Háza Múzeumban
Új galériát helyezett a fényképalbumba
"A múltat be kell vallani..." A " Terror Háza" most múzeum, de a XX.században a magyar történelem két szégyenteljes és tragikus korszakában is, valóban a terror háza volt. 1944-ben a nyilas rémuralom idején ez az épület volt a "Hűség Háza", a nemzetvesztő magyar nácik pártszékháza. 1945 és 1956 között pedig a hírhedt kommunista terrorszervezet, az ÁVO és utóda, az ÁVH rendezkedett be ugyanitt. Az Andrásssy út 60. a rettegés éz félelem házává vált. A múzeum a terror áldozatainak állít emléket, de mementó is, ami a terrorista diktatúrák rémtetteire emlékeztet.
13
4.gyertya
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Pintér Béla : Él a remény Ott fekszik csendben rongyos jászol mélyén. Szegény kis gyermekként a világ végén. Ő a nagy Király, Ő a nagy Király. Pedig övé a világ gazdagsága, Jöhetett volna fényes palotába. Hiszen Ő a nagy Király, Akit a föld úgy vár: Immánuel. Értem és érted lett koldus-szegény, Hogy semmi ne állhasson már közénk. Isten emberré vált, Újra él a remény. Önként elhagyta fényes otthonát, Hogy magán érezze a föld porát, Isten emberré vált, Újra él a remény. Több ez, mint a nagyvilág gazdagsága, Mert szíve szívemet magába zárta. Hiszen Ő a nagy Király, Ő a nagy Király.
7
Karácsonyi vásár
Hosszú idő után újra megrendezésre került az udvardi karácsonyi vásár, melyről a Majthényi Street Food sem hiányozhatott. A hagyományos vásári italok és ételek mellett az idén tócsni és kemencéslepény is készült a vásárban.
A hangulatot a majthényis betlehemesek előadása is emelte, akik hagyományos pásztorjátékot adtak elő a vásár színpadán.
Köszönjük mindenkinek, aki megállt a sátrunknál és támogatta iskolánkat!
Mindenkinek kellemes karácsonyvárást kívánunk!
Új galériát helyezett a fényképalbumba
100
Pályaválasztás
Új galériát helyezett a fényképalbumba
PÁLYAVÁLASZTÁSI SZÜLŐI ÉRTEKEZLET A MAJTHÉNYIBAN
Bízzál magadban. Többet tudsz, mint hinnéd.
BENJAMIN MCLANE SPOCK
2022. december 7-én késő délután nyolc iskola meghívott előadói részletesen tájékoztatták a megjelent szülőket és a tanulókat az intézményükről, a felvételi kérdéskörről és a szakmát tanulás lehetőségeiről. Köszönjük, hogy elfogadták meghívásunkat: A dunaszerdahelyi Közös Igazgatású Szakközépiskola, Magán Tannyelvű Magán Szakközépiskola Gúta, Pázmány Péter Gimnázium Érsekújvár, Karvai Szakközépsikola, Jedlik Ányos Elektrotechnikai és Kereskedelmi Szakközépiskola Érsekújvár, Építőipari Szakközépiskola Ógyalla, Műszaki Szakközépiskola Komárom, Gépipari és elektrotechnikai Szakközépiskola Komárom.
Közös összefogással - az idősek otthonában jártunk.
Új galériát helyezett a fényképalbumba
A Czafrangó Művészeti Iskolát látogató diákjaink és a Mikulás közös összefogással az udvardi Claritas idősek otthonában lakókat lepték meg műsorukkal. Köszönjük a szívélyes fogadtatást!
1,, A kedvesség olyan mint a hó. Mindent megszépít, amit betakar.” Kahlil Gibran
Az érsekújvári galériában jártak a napköziseink
Új galériát helyezett a fényképalbumba
15954
Bepillantás a tanítási órákba
Új galériát helyezett a fényképalbumba
73
6.B Banana bread-sütés
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Ne feledd: minél több nyelven beszélsz, annál több receptet tudsz elkészíteni. A 6.B osztály gyakorlatban próbálta ki angol órán az új elsajátított szókincset.
2
Mikulás ünnepe
"Ha netán kétkednétek a Mikulás létezésében, legyen eszetekben: akit szeretnek, az van." Zeke L.
Ma a majthényis diákokat is meglátogatta Szent Miklós püspök. És mivel többé-kevésbé mindenki jól viselkedett egész évben, ezért meg is jutalmazott minden diákot.
Köszönjük a Szülői Szövetségnek a támogatást!
Új galériát helyezett a fényképalbumba
86
Pislákoló mécses Komárom
Új galériát helyezett a fényképalbumba
A „Pislákoló mécses“ vers- és prózamondó verseny döntőjére 2022.12.3- án került sor Komáromban a Selye János Egyetemen. Iskolánkat képviselte Dékány Emma és Németh Dávid a 2. A osztályból, valamint Vastag Viktória a 7.A osztályból.Emma és Viktória bronzsávos helyezést hoztak haza ,Dávid aranysávos 2. helyezéssel gazdagította iskolánkat.Gratulálunk és további sikereket kívánunk!
29
Budapest - Csodák Palotája
Új galériát helyezett a fényképalbumba
13CSODÁK PALOTÁJA
…ahol a tudományos jelenségek szórakoztatóvá, a fizika pedig érthetővé válik...
HA KELL EGY HELY, AMI...
- kíváncsivá tesz és kielégíti a kíváncsiságodat,
- segít megérteni a természet jelenségeit,
- segít élővé tenni azt, ami az iskolában csak elmélet volt,
HA KELL EGY HELY, AHOL...
- olyan szórakozásban van részed, ami tudásként beépíthető az életedbe,
- elmagyarázzák azt, amit nem értesz,
HA KELL EGY HELY, AMIRŐL…
- eszedbe jut a helyes válasz, ha egy természeti jelenségről kérdeznek,
- később is sokat beszélgethetsz azokkal, akikkel közös élményben volt részetek,
Óbudán a két helyszín összeköltözésével testet ölt egy világszínvonalú, többféle tudományágat felölelő, minden korosztálynak jó programot nyújtó science center: egy 5000 m2-es tudományos szórakoztatóközpont, több mint 250 interaktív játékkal, előadóteremmel és laborral, 3 élményvetítővel, 4 szabadulószobával és rendezvénytermekkel. Lombikból iható koktélokkal, biliárdfoci-pályákkal, különleges csocsókkal és 27 interaktív asztallal.
Természet műhelye – játszva ismertük meg, hogy jelenik meg a tudomány a természetben.
A kreatív építési területen szabadon alkottunk és építhettünk. 😊
Találkoztunk a legnagyobb tudósokkal a Tudósok csarnokában. 😊
A pletykasarokban tudtunk meg sok izgalmas részletet a tudósaink életéről. 😊
Mágneses mező - A vonzások és taszítások világában könnyen megértetük a mágnesek csodás világát. 😊
Űrállomás - átléptük bolygónk és saját határainkat.
Record - Segített a Földön rekedt földönkívülieknek hazajutn. 😊
Születés világa - 14 éven felülieknek szóló Tabudöntögető tárlat a születés és fogantatás témakörében
Illúziók - Csak hagyd, hogy káprázzon a szemed! 😊
Newton almáskertje - Kipróbáltuk Newton felfedezéseihez köthető játékos eszközeinket. 😊
Logikai megálló - Állj meg és tedd próbára magad! Itt megtudhattuk, hogy milyen a vizuális memóriánk, problémamegoldó, koncentráló képességeink.
Öveges színpad: a fizika világa cseppentünk 😊
Richter Gedeon labor: Pörögtünk a Richter Gedeon laborban. Köpenyt, védőszemüveget felvettük és elvégeztük az izgalmas kísérletet. 😊
Interaktív asztalok - amikor egy kis pihentető játékra vágytunk 😊
Egy hely, ahol mindenki gyermek lehet.
Egy hely, ami összehozza az embereket.
Egy hely, ahol a tudomány népszerű.
Egy hely, ahol a szórakozás tanulás, és a tanulás játék.
VALAHOL EURÓPÁBAN
Azt mondják, a remekművek időtlenek, és az üzenetük téren-időn képes átsugározni. A Valahol Európában, ez a csodálatos magyar musical ma döbbenetesen aktuális. Akkor, amikor a szomszédunkban harcok dúlnak, akkor egy háborús történet hatása, ereje, mondanivalója megsokszorozódik a néző számára. Ki gondolta volna akár csak egy évvel ezelőtt, hogy az éppen zajló történelem ennyire a színház, a művészet alá fog simulni?A musicalben árva gyerekek egy csapata kószál a háborús front kellős közepén. Egy békés hajlékra vágynak, ahová behúzódhatnak éjszakára. És természetesen egy jó falatra. Ha nem kapnak ételt, akkor elcsenik maguk. De ugyan ki tudna haragudni rájuk? Csak túl akarják élni a háborút. Ma, amikor milliók kényszerültek elhagyni otthonukat, ez is döbbenetesen ismerős üzenet.
Fiatal hőseink kóborlásuk során sok ellenséggel, de barátokkal, jóakarókkal is találkoznak – így például egy nemes lelkű művésszel, aki megtanítja őket a zene, az éneklés csodálatos hatalmára. És persze arra, hogy a legnagyobb ínség idején sem szabad elfelejtkezni az olyan örök értékekről, mint a barátság, a hűség és a bátorság. Vajon sok kaland árán sikerül-e a gyerekcsapatnak legyőzni az akadályokat? Sikerül-e embernek maradni az embertelenségben?
Ezekre a kérdésekre is választ kaptunk az egyik legzseniálisabb magyar musicalből, amely Dés László zenéjével és fantasztikus gyerekszereplőkkel láthattuk a Magyar Színház Színpadán!
Betlehemi történet
Új galériát helyezett a fényképalbumba
A Maszk Bábszínház járt nálunk Magyarországról.
Zúg az erdő, zúg a mező
Új galériát helyezett a fényképalbumba
Gyertyagyújtás 1.
Iskolánk adventi koszorúján ma felgyulladt az első gyertya fénye.
Új galériát helyezett a fényképalbumba
32
News archive