Péntek késő délutáni óráiban, miután elfoglaltuk a kollégiumi szobánkat városnézést tartottunk a központban, megcsodáltuk a szépen kivilágított teret, átmentünk az adventi vásáron és ámultunk a természetes háromnyelvű feliratokon. A sétánk után elfogyaszthattuk első vacsoránkat a szálláson, mely meglepő külsőbe csomagolt ismerős ízt rejtett, de a másnapi ételeink még nagyobb meglepetést hoztak. Az elsőre édességnek tűnő rizskocka, sós és szalonnás volt, valamint elég száraz, amit a joghurtitallal öblíteni eléggé meglepő volt, ám maradandó ízélményt okozott.
De ami miatt ilyen messzire jöttünk, az a szavalóverseny volt. Dóri a két lehetőség közül a magyarok legszebb imájának, a Himnusznak a szavalatát választotta, mellyel a szép 2. helyezést érte el. Tanáraként nagyon büszke vagyok rá, jó volt vele felkészülni, részt venni a versenyen és végighallgatni ott őt, ígéretes tehetség. Az eredményhirdetés után éreztük Szabadka hívogatását, így újabb városi sétát ejtettünk újabb épületeket felfedezve. A szecessziós városháza épületéhez érkezve megfigyeltünk egy helyi esküvői hagyományt, majd átsétálva a vásáron megnéztük a környék nevezetes épületeit, a színházat és a könyvtárat. A nap fáradalmait a szobánkon olvasással, majd alvással pihentük ki. Vasárnap részt vettünk egy helyi szentmisén, ahol jó volt tudatosítani, hogy különbözhetünk nyelvjárásban, gasztronómiában, mentalitásban, de a szentmisék itt is ugyanolyanok.
Nem maradt más hátra, mint a Szabadka felirattal fotózkodni, majd elindulni a határ felé, mely nem volt olyan kegyes hozzánk, mint pénteken, így most pár órát kellett várakoznunk, de addig is egy jó nyelvi játékkal ütöttük el az időt.
Köszönjük szépen a szülői szövetségnek, valamint a Halász szülőknek a támogatást!
Ez volt a tanári beszámoló, Dóri pedig versbe foglalta a saját élményeit, melyet fogadjanak szeretettel.
Melisek Blanka tanító néni
Mit (t)ettem tavaly télen
Indulásunk napjának reggelén
Mikulás ajándéka volt üres csizmám helyén.
Kedvenc tanárommal utaztam én,
Csoda, hogy nem őrült bele a csacsogásomba szegény.
Ahogy kinéztem az autó ablakán,
Ott találtam magam Szabadka határán,
Persze csak sok órás út után,
Ami dugómentesen telt és lazán.
Sétáltunk Szabadka utcáján,
Sok magyar jött szembe a járdán.
Én csak néztem ki a fejemből kábán,
Tátottuk a szájunkat a fényfüzérek láttán.
Amiért idejöttünk határokon átívelő esemény,
Mind magyar, csak más országból jött, mint én.
Szavaltuk a Himnuszt, a Szózatot december elején.
Itt letten második helyezett a Himnusszal, JUHÉ!
Ettünk olyat is, ami fura volt és kuriózum talán,
Bepanírozott és rántott lazannyát meg csevabcsicsát,
Ezenkívül felismerhetetlen vacsikockát.
Vasárnap a Munkás Jézus templomban mondták a magyarok az imát.