Új galériát helyezett a fényképalbumba
Rekordgyorsasággal telt el az idei tanév.
Igaz, a napok száma nem lett kevesebb, mégis úgy érezzük, mintha a szeptember 1-jei becsengetést követően egy szempillantás alatt június 30-ára érkeztünk volna.
Ha azonban visszatekintünk az elmúlt hónapokra, rengeteg élmény és emlék jut eszünkbe. Ellátogattunk a Komáromi Jókai Színház előadásaira, számos versenyen vettünk részt, osztálykirándulásokon jártunk, kirándultunk Mohiba, megünnepeltük a gyermeknapot és a nemzeti összetartozás napját, valamint egy közös családi napra is meghívtuk a szülőket. Diákjaink fejlődését nemcsak a tanórákon segítettük, hanem a kritikai gondolkodás, az emberi jogok, a pénzügyi tudatosság és a pályaválasztás területén is. Megemlékeztünk nemzeti ünnepeinkről, lelkileg felkészültünk egyházi ünnepeinkre, és több alkalommal is ellátogattunk az idősek otthonába. A felsorolást még hosszan lehetne folytatni.
És mindeközben természetesen a tanulás sem maradt el. A 8.a osztály tanulói megismerkedtek a Pitagorasz-tétellel, és már a 3,14 jelentését is jól ismerik. Az ötödikesek megtapasztalták, milyen a felső tagozatos élet, az elsősök pedig sikeresen átlépték az óvoda és az iskola közötti nagy küszöböt.
A mai nappal lezártuk ezt a tartalmas tanévet. A búcsúzást hálaadó szentmisével kezdtük, majd az iskolaudvaron került sor a jutalmak átadására. Minden osztály legjobb tanulói könyvjutalomban részesültek, átadtuk az év során megrendezett versenyek díjait, és megköszöntük a Diákparlament egész éves munkáját.
Az idei tanévzáró három újdonságot is tartogatott. Elsőként a pedagógusok kaptak „bizonyítványt” a diákoktól. A tantárgyak között szerepelt például a programszervezés, a segítőkészség vagy a humor, és örömmel mondhatjuk, hogy mindenki jelesre vizsgázott a tanulók szemében.
Másodikként elismertük azokat a diákokat, akik egész tanévben egyetlen órát sem hiányoztak, ezzel is példát mutatva társaiknak.
A harmadik újdonság a különleges képességek díjazása volt. Elismerést kaptak azok, akik kiváló kérdéseikkel, kitartásukkal vagy éppen egyedi személyiségükkel tették emlékezetessé a tanévet. Díjat érdemelt a „Morgások nagymestere” és az „Igazgatói iroda törzsvendége” cím is, amelyek mosolyt csaltak mindenki arcára.
Tortával jutalmaztuk azokat az osztályokat is, amelyek összesített hiányzása a legalacsonyabb volt. Gratulálunk a 3.a, a 7.a és a 8.a osztályoknak – példamutató hozzáállásuk igazán elismerésre méltó!
A közös ünneplést a szülői szövetség elnökének, Korponay Annamáriának beszéde, valamint az igazgatónő búcsúmondatai zárták.
A díjátadó után az osztályok visszatértek tantermeikbe, ahol átvehették egész éves munkájuk hivatalos elismerését, a bizonyítványt. Volt, aki boldogan, volt, aki némi csalódottsággal vette kézbe azt, de egy dologban mindenki egyetértett: örömmel kezdődik a jól megérdemelt nyári szünet.
Minden diákunknak, szüleiknek és kollégáinknak pihentető, élményekben gazdag nyarat kívánunk! Találkozzunk szeptemberben, új lendülettel!